Tudod-e, meddig terjedhet a szennyeződés egy irodaházban? És azt is, hogy miért?


Röviden összefoglalva, sajnos az a tapasztalatom, hogy a körülményektől függően bármeddig.

A nagy forgalmú irodaházakra jellemző, hogy a prevenciós eszközök sem méretben, sem hatékonyságban, sem elhelyezésben nem felelnek meg az elvárásoknak.

Az aulák, folyosók viszont nagy területűek és a lifteken keresztül az összes emeletre eljut a nedvesség, sár, latyak, szenny, a mocsok.

A szennyfogók jellemzően alulméretezettek, amit különböző helyeken –bejáratoknál, pultok előtt, minden emeleten, minden liftnél, lépcsőknél- elhelyezett bérszőnyegekkel próbálnak kiegészíteni.

A sok itt-ott elhelyezett szőnyeg ellenére mégis tapasztalható a szennyeződések terjedése.

Mi ennek az oka?

Ha a példában Admin András mozgását megfigyeljük a bejárattól a harmadik emeleti irodáig a hiányos prevención keresztül, akkor könnyen érthetővé válik a dolog.

A zuhogó esőben András siet be az irodaházba. A bejárat előtt egy 1m-es járásirányú kefés szennyfogóra lép, de csak egyik lába érinti, hiszen így jött ki a lépés. A forgóajtóban van ugyan tűfilc szőnyeg, de mivel esik, gyorsabb megoldás a sima ajtó használni, ahol egyik lábával rálép az itt lévő bérszőnyegre. Nem toporog, nem megy recepciós pulthoz, ahol szintén van egy darab szőnyeg. Az ajtótól a liftig végig ott hagyja nyomát, igaz a lift előtt egyik lábbal rálép a bérszőnyegre, a liftből kilépve szintén. A harmadik emeleten a lift után csak egy-két méter lesz beszennyezve, mert addig megszáradt a cipőtalp…
András kollégái, -akik akár több százan is lehetnek- ugyanezt teszik, a nedvesség és a szennyeződés fokozódik és előbb-utóbb nem csak kintről kerül be, hanem szétterjed az egész épületben. A nedves lábnyomokat a többiek keresztezik, széthordják az egész épületben.

Hogyan lehet ezt megakadályozni?

Ha András és kollégái mindkét lábbal megtesznek egy-két lépést a kefés szennyfogón, az felfogja a nagyobb szennyeződéseket.

Az épületbe lépve olyan szennyfogón kell szintén néhány lépést megtennie, ami kaparószálakat és nedvszívó szálakat is tartalmaz. Valamint a bejárat teljes szélességét le kell fedni, hogy az elkerülhetetlen legyen. Így a nedvesség és a szennyeződés a bejáratnál tökéletesen eltávozik a cipőtalpakról, nem hordják szét az épületben.

Ha megfelelő méretű és hatékonyságú szennyfogó rendszert építünk fel a bejáratnál, akkor nincs szükség az épületen belül másik szennyfogóra. A belépési helyekre koncentrálva elkerülhető a teljes épület beszennyezése és megspórolható a minden emeleten megtalálható konfekcionált szőnyegek költsége.

Murányi Attila
tisztaságvédelmi szakértő

ClearRentSzennyfogó szőnyegTisztaságvédelmi Program

behordott koszirodaházmocsokPrevenciószennyeződés terjedésSzennyfogó szőnyeg

Vélemény, hozzászólás?